Gépjármú javítás, és karbantartás

A megfelelő időben elvégzett karbantartás mindig megelőzi, de legalább késlelteti a javítást. Cégünk számtalan referencia munkával, és tapasztalattal a háta mögött nyújt segítséget, meglővő és a jövőben váratlanul fellépő problámávaial kapcsolatban. Javítási, és karbantartási munkákkal kapcsoaltban bővebb felvilágosítást személyesen, vagy telefonos érdeklődés esetén áll módunkban adni.

Automata sebességváltó javítás

Manapság egyre több autó esetében találkozhatunk ezzel a felszereltséggel. Ezeknek a legnagyobb előnye, hogy segíti a sofőröket az optimálisabb vezetésben, ami megmutatkozhat az indulásnál, a megállásnál, valamint  hosszútávon az üzemanyag fogyasztásban is. Sajnos azonban idővel megeshet, hogy automata váltónk javításra, szervizelésre szorul. A Vibránium Trade ebben nyújthat hathatós segítséget!

A váltók esetében is elmondható, hogy megfelelő karbantartással megsokszorozható a váltók élettartama, sőt mi több a megfelelő működésre is hatással lehetnek, így pedig a menetkomfortra is kihathat egy megfelelően karbantartott váltó. Nem véletlen, hogy az autószerviz, és az autójavító munkák között egyre gyakoribb az igény az automata váltók olajcseréje iránt, hiszen egy időben elvégzett szerviz még mindig olcsóbb, mint egy utólagos javítás. A megfelelő olajcseréhez azonban szükséges egy olyan professzionális berendezés, amellyel teljes egészében le lehet cserélni az elhasználódott hajtómű-olajat, illetve ezzel egy időben karban is tartják a szerkezetet.

A kézi és az automata váltók esetében is könnyen megállapíthatjuk vezetés közben, hogy mikor lehet szükség váltójavításra. Ilyen tünetek lehetnek többek között.:

  • a váltó akadozva, ütve vált
  • a váltó nem siklik megfelelően és nagy gázzal tudunk csak elindulni
  • valamelyik fokozat nem kapcsolható
  • menet közben égett szagot érzünk
  • páros és páratlan fokozatok közötti váltáskor rántást érzünk
  • menet közben hangos a váltás
  • lassan gyorsul a jármű, lomhán megy fel az emelkedőn
  • az autót nem lehet fokozatba tenni, nem indul el.

Mivel a sebesség váltó egy igen komplex berendezés, így annak bizonyos hibái a vezetési biztonságra is kihathatnak, így mindenképp érdemes minél előbb szakértőhöz fordulni a javítással és szereléssel. A precíz mechanikus rendszer odafigyelést és szaktudást igényel, amit a Vibránium Trade-nél maradéktalanul megtalál.

Érdemes észben tartani, hogy automata váltó és automata váltó között is lényeges különbségek lehetnek, hiszen minden gyártónak megvan a mag a innovatív megoldása. Legyen szó CVT, DSG, PowerShift, S-tronic vagy bármilyen más típusú automata váltóról a mi segítségünkre biztosan számíthat.

Renault márkacsalád

Amint meghalljuk ezt a márkanevet, egyből dobban a szívünk! Az inmáron több mint 15 éven át tartó kapcsolatunk a márkacsaláddal folyamatos, és izgalmakkal teli. Számos Renault gépjármű megfordult már kezünk alatt, a gépjármű csoport minden alkatrszeit is javítátottuk, vagy tanácsot adtunk olyanok számára, akik máshol nem kaptak választ kérdéseikre. Elsősorban a Renault Clio járművek, benzines, és diesel járművek szerelésével, mechanikai megoldásaival, külső és belső részeinek javításaival, és szervízelésével rendelkezünk nagy tapasztalattal.

Gépjármű belső és külső védelem

Gépjűrmáve védelme, fontos számunkra, mind menetbiztonságilag, mind pedig értékvédelmi szempontok alapján. A lopás elleni védelem, valamint az anyagi biztosítás fontos tényezők, de még talán ennél is fontosabb, hogy a mindennapokban biztosítjuk gépjárműveink megfelelő állapotát a közlekedés során. A jármű fizikai és teljesítménybeli jellemzőinek megőrzésére a legjobb megoldás az állandó odafigyelés, és a szezonális felkészítés. Persze ehhez mindenképp érdemes tapasztalat segítséget keresni, ahol magas szakértelemmel és empatikus hozzáállással kezelik az ügyfeleket. Nálunk ezzel a hozzállással találkozhat.

Cégünk számos szolgáltatás mellett, az alábbi kiemelt szolgáltatásokat biztosítja, ha gépjárművekről van szó.:

1. Alváz és üregvédelem személy és kisteherautón

A gépjárművek szerkezetének jelentős része vaslemezből készül, így a rozsdásodást megjelenése idővel kezdetét veszi, és veszélyt jelenthet járműveink számára nemcsak esztétikailag, hanem a karosszéria stabilitása szempontjából is. Ilyen szempontból az alváz maga, illetve a sárvédő peremek, doblemezek, küszöbök, ajtó élek a legnagyobb mértékben kitettek a káros környezeti hatásoknak, így korrózióvédelem szempontjából érdemes az alváz és üregvédelmi kezelést bizonyos időközönként elvégeztetni.

2. Karosszéria, és utastér tisztítás

Egy jármű csak annyira hállás felénk, mint amennyire hállásak vagyunk mi a járművünk iránt! Nem csak karosszéria külső részéeivel, de a belső részekkel is ugyan olyan gondoskodással törődünk, mint ha az a sajátunk lenne. Vállalunk külső és belső tisztítást egyaránt. (Gépjármű tisztítás, fényszóró polírozás, karosszéria políráos, fényezés, belső utastér tisztítás, és újrakárpitozás).

3. Autó kozmetika

Az autókozmetika nem kifejezetten a teljesítményhez járulhat hozzá, sokkal inkább az esztétikai jellemzők fenntartásában lehet segítségünkre. Természetesen az olyan esztétikai hibák, mint a kő felverődés, vagy apróbb horpadások egy megfelelő autó kozmetikus segítségével könnyen orvosolhatók.